Pár gondolat az Autizmusról!

Mivel úgy is magamnak írom a blogbejegyzéseket, ezért úgy döntöttem, hogy kiírom magamból a gondolataimat. Az első, az autizmust érinti.

Tegnap megnéztem egy videót az autizmusról készült dallal. Gyönyörűen tükrözi, mi is zajlik egy autizmussal élő kisgyerekben és a szülők megpróbáltatásait. Mert ezt igazán csak egy olyan szülő értheti meg, aki nevel ilyen gyereket. Mivel volt “szerencsém” az óvodában találkozni autista kisgyerekkel, a magam bőrén éreztem, hogy ez milyen kegyetlen világ. Kegyetlen, mert a kisgyerek, maga sem érti a körülötte zajló eseményeket, Még saját magát sem, hogy mit miért csinál. Ez érthető módon frusztrálja, és olyan kifejezésekben nyilvánul meg, ami egy átlag embernek rémisztő, ijesztő, és persze mint mindig, olyan könnyen lehet bírálatokat mondani. Mert, ha egy adott jelenetet az utcán látunk, akkor ez egy neveletlen, rossz gyerek, a szülő pedig megfegyelmezhetné, hogy meri egyáltalán kivinni az utcára, ne adj isten, buszozni, bevásárolni.

https://www.youtube.com/watch?v=VpUHO0oh_F8

Napjainkban egyre több az autista gyerek, és megoldás nincs a “kezelésre”. Viszont már van segédeszköz, ami megpróbál közös nyelvet adni számára és a körülötte lévő felnőttek számára. Én nem egyszer gondolkodtam el, hogy való-e nekem ez a pálya ebben az óvodában, mert nem tudom úgy kezelni a helyzeteket, ahogy azt szeretném. Egy óvodai környezetben nem lehet egy személyes figyelmet biztosítani egy ilyen kisgyereknek, hiszen ott van még egy néhány másik is. És, ha még esetleg otthonról is hoz is a pedagógus magával problémát, frusztrációt, az még jobban elmélyíti a türelmetlenséget. Akkor mit szóljon egy szülő, akinek nincs lehetősége elmenni, kikapcsolódni, hiszen óvodába járás is egy kincs azoknak, akik eddig bekerültek hozzánk.

Az alábbi kisfilm hűen tükrözi a családok megpróbáltatásait. Nincs menekvés, vagy felkel minden nap a szülő (sok esetben egy idő után már csak anyáról beszélhetünk), és csinálja ugyanazokat a megszokott dolgokat és újra és újra megharcol magával, a saját gyerekével és még a társadalommal is. Attól, hogy homokba dugjuk a fejünk, mert nem látjuk ezeket a csatákat, még vannak. Küzdenek! Sokszor biztathatják magukat, mert ez embertelen. Lelkileg, fizikailag. Ahogy a dalban is van, nem tudja a kisgyerek miért teszi azt, amit. Mégis egy egészséges embernek, pláne, ha a saját gyerekével kapcsolatos, hogy eshet, amikor megrugdossa, leköpi, káromkodik vele? Na ezek a szülők az igazi hősök! Mert ezeken átlépve, újra próbálkoznak segíteni, és szó szerint az életét adja érte, hiszik, hogy a gyerekük valahol mélyen, legbelül szereti őket. Másképp nincs értelme! Ez is egy olyan dolog, ha előre látná valaki mi vár rá, esze ágában se lenne belekezdeni. De ezeknek a szülőknek nem volt választása. És szerencsére mostanra sok olyan segítő, fejlesztő pedagógus van, szervezetek, alapítványok, akik tudják őket támogatni.

De igen is, vegyük észre, hogy Ők is vannak. Van elég problémájuk, ne rúgjunk még mi is bele, ha kimerészkedik a lakásnak nevezett barlangjából. Innentől kezdve ez a mi tudatlanságunk, vegyük a fáradtságot megismerni a helyzetüket. Amerikában már elterjedt, hogy egyesek kitűzőt hordanak, mikor emberek közé mennek, amire rá van írva, hogy autista vagyok. Jó kezdeményezés lehet, ha helyén tudjuk ezt kezelni.

A filmet mindenkinek ajánlom! 7 perc az életéből, és sokak életét megértheti!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.